Szindbád és a BKV

kreatív írás
Nem, Szinbád nem a mobilját nézi :)

Elkezdődött a júliusi “Író születik” tréning. Már készülnek az első feladat alapján az írások, talán pont egy gyümölcstálról. Addig, míg a többiek dolgoznak, megosztom veletek azt a novellát, amit én küldtem be a J. C. Decaux pályázatára idén. Nem kerültem be a legjobbak közé, de jövőre újra megpróbálom.

A nyertes műveket a buszmegállókban olvashatjátok el, vagy itt.

Szindbád a négyes-hatoson

Még éppen csak beférek, mielőtt becsukódik a villamos ajtaja. A Nyugatinál mindig ez van. Nem is tudok beljebb menni. A kapaszkodót keresve felnézek, és úgy is marad a kezem a levegőben. Latinovits? Mit csinál itt? A színészóriás már rég nem él… Kattognak az agyamban a fogaskerekek. Attól félek, mások is hallják a zajt, olyan erősen csikorognak. A Jászainál sokan kiszállnak. Gyorsan leülök egy székre, hátha az segít rajtam. Kinézek az ablakon az imádott budapesti panorámán merengve, amit nem tudtam évtizedek alatt sem megunni. De újra az ősz férfi felé húz a tekintetem. Kétségtelen, hogy ő az, már mások is nyíltan bámulják. Nem kapaszkodik, a villamos fékez, ő hirtelen eldől teljes hosszában. Feje mégsem koppan, csak tompán, finoman ütődik a padlóhoz. Mi az a fehér hab? Epilepsziás roham? Mellé térdelve látom, egy finom, fehér, levendulaillatú gyolcskendő van az arca alatt. – Majmunka… – mondja csukott szemmel, mosolyogva, s hirtelen – olybá tűnik, – már egy vonaton utazunk. Eltűnik a napsütés, a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Vár, a Citadella, a Szabadság-szobor, a Lánchíd, a Parlament. A Duna vizén játszó napfényt a fekete bársonyon tündöklő csillagok váltják fel. Egy egyenruhás, régimódi kalauz jön. A jegyeket kéri. Mindenki nevet, nem tud mit kezdeni az értelmünk a csoda és a hétköznapiság abszurd találkozásával. Nem is kutat senki bérlet után. A feltápászkodó Szindbádot nézzük, amint leporolja nadrágját, megigazítja felöltőjén a gallért. Közben a vonat hosszan fut tova az éjben, aztán hirtelen megáll. Szindbád leszáll, őgyeleg a sínek között, mert valamely táncosnőt vár Oroszország felől, akinek ezen az állomáson lehet csak megérkezni. Régen volt! Ki tudná azt manapság, hogy miért várja Szindbád a táncosnőt. Eközben megjön a vonat, és a táncosnő Oroszországból megérkezik. Bundája vagyont ért, az útibőröndjei ezüsttel díszítve, fekete fátyolos kis kalapja alól meghatottan, könnyes szemmel néz Szindbádra.

– Köszönöm, hogy elém utazott. Nem szeretek egyedül utazni a magyar vasúton.

Hosszú lépésekkel sétálnak föl és alá a sínek mentén.

– Odakünn mindig arra gondoltam, hogy milyen jó volna Budapesten játszani… Lehetséges volna az?

– Majd megpróbáljuk – felel Szindbád.

– Igaz, hogy a hercegek nekem tapsoltak, de mégiscsak többet érne, ha a karzat tapsolna otthon a Népszínházban…

– Utána nézünk a dolognak.

– Rokonaim élnek Pesten és ismerőseim. Szeretném, ha látnák, hogy mivé lettem, mit tanultam… Pétervár, Moszkva igen szép városok, de Budapest a legszebb.

– Odamegyünk.

Felszállnak a kocsiba, és már zakatolunk is afelé a bizonyos legszebb város felé. A mozdony hosszan fütyül, mintha ő is boldog lenne, hogy újra Budapestnek veheti útját. Szindbád talál egy üres széket, előzékenyen letörli zsebkendőjével az ülést, majd hellyel kínálj a hölgyet. Finom parfüm terjed szét a levegőben, mesés, az Ezeregyéjszakára emlékeztető keleti illat borít be minket.

A táncosnő Szindbádot nézi, az megfogja a kezét áhítattal, mintha soha nem akarná elengedni. Közben lassan hajnalodik, az égen a fellegek aranyos rózsaszínben tündökölnek. Az elvarázsolt vonat nem a Keleti Pályaudvarra fut be, hanem a Margitszigethez érkezik meg.

Szindbád karon fogja szíve hölgyét, körülnéz. Utolsó pillantásával búcsút intve, elindul, a kalauz előzékenyen nyitja nekik az ajtót. Még látjuk, ahogyan Szindbád behunyt szemmel, mosollyal az arcán mélyet szippant a Margitsziget orgonaillatú levegőjéből. A vonat újra villamossá változik. Kis kacér kacagást hoz a szél, egy foszlánya még betéved a kocsi légterébe. Azóta is ott bujkál a villamoson a női nevetés. Fel-felhangzik egyes napokon a négyes-hatoson, és ezerszirmú elvágyódás nyílik nyomában az emberek szívében.

Írta: a dőlt betűs részt Krúdy Gyula, a többit Oláh Gyöngyi Leonida 🙂

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*