MIT CSINÁLTÁL ’76 JÚNIUSÁBAN?

szelfujaholdonKinyitottam a kötetet, és kiesett belőle a borító maradéka, ami ma már csak könyvjelzőnek jó.„SZÉL FÚJ A HOLDON” – olvastam a címet és elvarázsolva néztem a régi rajzot. Feltolultak az emlékek! Mennyire szerettem ezt a könyvet! A két testvérről, akik jó családba született angol kislányok, mégis mindig bajba keverednek, leginkább akkor, mikor szivárvány van a Hold körül, vagyis amikor “szél fúj a Holdon, és belefújja a rosszaságot a gyerekek szívébe…”

Pont negyven éve, tíz évesen kaptam jutalomként, a tanév végén ezt a gyerekregényt. És tessék, most egy olyan írást találtam a neten, ami pont akkor készült.

 

Elmegy egy délelőtt

Firenze, 1976. június

Dolgozni kéne. A terveim hegymagasságra dagadó görgetege mögött egyre tehetetlenebb törpének érzem magam. Hangyának? A hangya legalább szorgalmas. Galacsinhajtó bogár? Az is ráhajt, a neve is mondja. „Szarbogár vagy, lusta szarbogár” – hallom az írói lelkiismeret hajcsár-káromkodását.

A kompromisszum ilyenkor: az áltevékenység. Minden író ismeri. Aki tud villanyt szerelni, az elkezd villanyt szerelni. Akinek autója van, lemossa. Kávét főzünk. (5 perc.) A csésze elmosása és a kávéfőző kitakarítása. (4 perc.)

Meleg van. Mindjárt hűvösebb lesz, ha felmosom a lakásom kövét. A dolgozószobámét. (10 perc.) A nagy nappaliét. (15 perc.) Minden áltevékenység kellemes, de ez – márványpadlófelmosás és ilyen meleg nyárban – igazi élvezet. Milyen jó is ez, vizes kövön mezítláb tapiskálni. Felismerésként hat, hogy a civilizáció a testnek mennyi örömigényét zárja be a cipőkbe is. (Heurisztikus, villámszerű felismerés: maximum félperc.) Utána tekintélyi érv keresése Bartók leveleiben. Emlékeztem rá, meg is van: Bartók élete jelentős eseményei közt feljegyzi, amikor először járkált mezítláb. Böngészés a Bartók-levelekben. (2 óra.) A hallt is felmosom. (15 perc.)

A tárt ablakokon beáradó nyári melegben hamar felszárad a kő. Nedves lábam nyoma egy-egy percig még megmarad rajta.

Lábnyomom látványa a márványon éppolyan belső elégtétellel szolgál, mintha egy maradandó művet nyújtottam volna át az utókornak. A póttevékenység nem nélkülözi az alkotói sikerélményt és a mulandóság élményét. Komplex.

A maradandóság és a mulandóság dialektikájára klasszikus jelkép a lábnyom. „Utókor – elfödi nyomunk a futó por.” Kosztolányi. „Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.” Weöres. „Lábnyomok a porban”, ezt a címet adta Móricz a Csokonairól írott drámájának; de a benne megélt mulandóság magát a drámát is elsodorta: Móricz egy elkeseredett pillanatában megsemmisítette a kéziratot. A pusztai népek a porban látják eltűnni az ember nyomát. A szigetlakók a vízen. Lásd Keats sírfeliratát: „Itt nyugszik, aki nevét a vízre írta”…

A sima kövön már semmi nyom.

(Mindezt naplójegyzetben rögzíteni, újabb áltevékenység örömével: 45 perc.)

 

Írnom kellene, de a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján keresgélek, hogy megtaláljam a szerzőt. Közben régi nagy neveket és jobbnál jobb írásokat találok. Az idő meg telik… Hát, ha az írással nem is haladok, halogatni már úgy tudok, mint a nagyok! Bár, ha jól emlékszem, ez már 1976-ban is ment nekem, csak akkor a csapatnapló bejegyzéseit nem sikerült soha időben elkészítenem! Erre nem is gondoltam eddig, hogy már akkor is írós feladatot bíztak rám az “úttörőben”. Blogoltam, posztoltam, csak még nem tudtam róla!

Az írás módja változik, a halogatás megmarad. Vagy már túllendültél rajta? Írd meg itt: http://www.facebook.com/groups/1260415374029803/

 

Idézet: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/HUBAY/hubay01127a/hubay01208/hubay01208.html

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*