EGY JOBB AGYFÉLTEKÉS ÍRÁS TRÉNING MARGÓJÁRA 

ÍRÁS TRÉNING

EGY JOBB AGYFÉLTEKÉS ÍRÁS TRÉNING MARGÓJÁRA 

ANDINAK, MÁRTINAK, MELINDÁNAK, MATYINAK, BRIGINEK, TIBINEK, LUNAK, KLAUNAK

  1. augusztus 13. vasárnap reggel 4.44-kor írta Oláh Gyöngyi Leonida

(Ha jön az ihlet, akkor kelni kell, mondtam nektek, ezért most nekem is kelnem kell…)

MINDEN ÉLET EGYSZERI ÉS REPRODUKÁLHATATLAN.

Tisztelet. Elfogadás. Figyelem. A Szeretet csak a negyedik.

Ettől olyan jó együtt lenni. Ez az, amitől itt csoda történik.

Senki sem pótolható. Nem élhető az Élete helyette.

Megpróbáltam. Anyukám rokonságával, barátaival, szakmai körével tartani a kapcsolatot. Lehetetlen.

MINDEN EMBERREL EGY VILÁG ENYÉSZIK EL.

MINDEN EMBER SZÜLETÉSÉVEL EGY ÚJ VILÁG SZÜLETIK.

Amikor ezt értem és érzem, akkor tudom igazán tisztelni a magam és a mások létezését.

A BÁTORSÁGUNKAT A LÉTEZÉSRE. A LÉTRE JÖVÉSRE. A NAPVILÁGOT LÁTÁSRA.

(NAPVILÁG! MILYEN SZÉP SZÓ! IGAZ, VAN, AKI HOLDVILÁGRA SZÜLETIK, VAN, AKI SZUROKSÖTÉTRE.)

Az Élet törékeny. Vagy nem is… Az Élet örök, de a test törékeny jószág. Mi mégis bátran, napról napra felkelünk. Tiszteletreméltó módon nekifutunk a következő napnak. Minden ember hős.

Mikor ezt tudom látni, akkor csodával telik meg a világ. Értem dolgozik a villamosvezető, a miniszterelnök, a plakátragasztó, a pizza-futár, az olimpikon, a színész, a kukás, az űrkutató, az optikus, a faköböző, a sarki fűszeres és a kéményseprő.

MINDEN ÉRTEM VAN.

Kisujjamat sem kell mozdítanom és felkel a Nap, a Világ forog tengelyén, csillagok múlnak, születnek újak, szivárvány csillog az azúr egén, a réten illatozik a mezei virág, orromon a levegő ki-be jár.

S a földi széles-véges játszótéren azt játszom, amit akarok. Ha akarom, király vagyok, ha akarom koldus. Ha úgy esik jól, széplány vagyok, ha úgy, akkor rút banya. Ha épp úgy tetszik, nincsen semmim, ha úgy, enyém a világ minden aranya!

Lehetek bohóc vagy morc professzor, ki számok hadával harcol, lehetek éhenkórász diák, ki mindenkit apróért sarcol. Repülhetek az égbe fel, mint csodált szuperszonikus pilóta, lehetek mindenki által megvetett, kit meg sem csíp a bolha…

Sorsomat megvakargatod, kíváncsian, titokba’, s kiderül a legkisebb, semmi élet mögött is ott egy görög tragédia brazil szappanoperába oltva.

Így tanuljuk meg játszótársainkat tisztelni, hisz ki-ki a maga tömött puttonyát cipeli. A másik csomagjának súlyát nem dolgunk megítélni, de lehet elfogadással, figyelemmel és szeretetben együtt élni.

Meglátni a másikban az istenit, s megérteni az emberit.

SOKSZOR NEVETNI, NÉHA SÍRNI, S VÉGÜL ÍRNI, ÍRNI, ÍRNI!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*